Be kell, hogy ismerjem, nem mindig reagálok megfelelően a váratlan szituációkra. Sokkal jobban megbirkózom azokkal a nehéz helyzetekkel, amelyek tartósan nyomás alatt tartanak, mint amik teljesen váratlanul ütik fel a fejüket. Pedig ilyen események vannak szép számmal az életben. Kisebb történések nap, mint nap bosszúságot okozhatnak, de jelentősebb esetek is gyakran belopódznak, hogy felborítsák a nyugalmunkat.
Mit tehetünk a váratlan kihívások esetén?
Először is, vizsgáld meg, hogy milyen vagy!
A saját küzdelmem ebben az esetben az, hogy könnyedén felmegy bennem a pumpa és idegből reagálok. Persze a megoldásra fókuszálok és keresem, hogy mit tehetnék, de egyáltalán nem nyugalmi pozícióban, mert sürgetőnek érzem a helyzetet.
Egyik vicces és gyakran emlegetett történésem ezzel kapcsolatban az, amikor kidobtam a szemétbe az esküvőnkre gyűjtögetett pénzünket. A legénylakásomban éppen rendet tettem az íróasztali fiókomban és szelektáltam, ezzel együtt a felesleges dolgokat kidobtam a kukába. Másnap anyagi dolgokról beszélgettünk a lakótársamról és akkor kezdtem el keresgetni a borítékot, amelyben a nem túl nagy, de a számomra sokat jelentő összeg pihent. Megnéztem újra és újra, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy ez bizony a rendrakásom áldozata lett. Dühös lettem. Haragudtam magamra, haragudtam Istenre és nem értettem, hogy miért hagyta, hogy ez megtörténjen. Azonban próbát tettem és lementem a szeméttárolóba, remélve, hogy még ott találom a szemeteszsákunkat, benne a borítékommal. Mivel nem találtam még mérgesebb lettem. Ekkor nem tudtam mást tenni, leborultam Isten elé és kértem, hogy nyugtasson meg. Megtette. Ebben a pozícióban már józanabbul tudtam gondolkodni. Felhívtam a másik lakótársamat, aki tudatta velem, hogy szemeteszsákot váltottunk, ezért nem fekete, hanem fehér színű zsákot keressek. Újra lementem és ahogy belenéztem a nagy szeméttárolóba egyből ott virított a zsákunk benne a számomra értékes papírcsomaggal.
Ez a történet kiválóan bemutatja, hogy milyen megoldási mechanizmushoz folyamodok vártalan helyzetben. Ebből az alaphabitusból kell eljutnom oda, hogy lehetőleg minél hamarabb eltűnjön a méregből való cselekvés. Neked is azt javaslom, hogy nézz rá azokra a szituációkra, ahogyan nem várt esetekre reagálsz! Vizsgáld meg magad és hideg fejjel próbáld meglátni azokat a sarokpontokat, amelyekben változásért kiált a viselkedésed!
Másodszor, bármennyire is nehéz, de elsőnek nézz fel Istenre!
Vajon másképpen alakult volna a fenti történetem, ha először az őszinte, Istenhez boruló imádsággal kezdtem volna? Minden bizonnyal. Azonban az életünk során nem csak ilyen fajsúlyú események vághatják keresztül a terveinket, hanem lényegesen nehezebbek is. Nem várt fordulat a munkahelyen, átverés egy baráttól, rossz orvosi diagnózis, mind-mind olyan környezetet produkálnak, amelyben azt érezhetjük, hogy képtelenek vagyunk felnézni Istenre.
Azért lényeges megvizsgálnod, hogy milyen módon reagálsz egy-egy váratlan történésre, mert valószínűleg elsődlegesen pontosan az fog gátolni abban, hogy Istenre nézz. Megtanulni azt, hogy Istenre figyeljünk minden helyzetben az nem egy pillanat műve, hanem egy hosszú folyamat. Így válik azonban jó szokássá, hogy azonnal Rá nézz körülménytől függetlenül. A következőt olvashatjuk János első levelében:
„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (János első levele 4,18)
Isten szeretetéről szól ez a fejezet, ahol János kifejti, hogy Isten a szeretet. A valódi szeretet pedig az, hogy Isten a fiát adta értünk. Ez az, amire bátran nézhetünk, amikor váratlan szituációval találjuk szembe magunkat.
Miért reagálunk rosszul ezekre a helyzetekre? Azért, mert a félelem foglyul ejt. Elhiteti, hogy valami nem úgy lesz, ahogyan mi elterveztük. Pedig bíztunk a terveinkben, sőt lehet abban is bíztunk, hogy ezeket Istennel együtt alakítottuk. „Vajon nem szeret már Isten? Nem bízhatok benne?” Szó sincs róla! Isten a szeretet, aki Jézusban végérvényesen tökéletessé tette a mi megváltásunkat és reménységgel tekinthetünk az életünk végére, bízhatunk benne, hogy a legjobbról gondoskodott már számunkra. Ha ezt az igazságot megértjük és bevéssük a szívünkbe, akkor érteni fogjuk, hogy teljes bizalommal nézhetünk fel Rá a kritikus pillanatokban is, mert Ő már megtette a tökéletes legjobbat velünk. Ez jusson eszedbe, amikor azon gondolkodnál, hogy vajon Isten jót tervez-e felőled. Persze, mert már megtette a legjobban!
Ezen felül azt se felejtsd el, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy válaszolni fog kételyeinkre, csüggedésünkre és utat mutat. Lehet, hogy nem úgy és nem azt, amire számítanál, de nem fog magadra hagyni a hirtelen támadt küzdelemben sem.
Engedj ennek a szeretetkapcsolatnak és engedd, hogy Isten formáljon, hogy váratlan helyzetekben is kedves gyermekeként tudj világítani a körülötted lévőknek!