A puding próbája az evés – tudjuk a mondásból. Különösen igaz ez, amikor a házasságról és a gyermeknevelésről beszélünk. Ugyanis hajadonként úgy gondolhatjuk, hogy mi sem természetes, mint ezekben a szerepekben helytállni. Magam is emlékszem arra, hogy milyen naivan tekintettem az élet ezen területeire. Sőt, gyakran azon kaptam magam, hogy másokat megítélek, mert ezekben nem teljesítettek a mércém szerint megfelelően. Naivitásom mi sem tükrözte jobban, mint hogy az élet gondjaival és keménységével egyáltalán nem számoltam a képzeletemben.
Különleges ajándékként élem meg, hogy munkámból fakadóan rengeteget beszélgethetek. Csodálatos megfigyelni azt a sokféleséget, amilyen az ember. Nincs egyetlen teljesen egyforma sem. Rendkívül színes utakon munkálódnak ki ezek az egyedi személyiségek. Felüdítő, amikor olyanokkal találkozok, akik bizonyságot tesznek szüleik, nagyszüleik példamutató életükről. Ezek ugyanis nagyszerű táptalajt jelentenek az érett felnőtté váláshoz. Viszont a többség mégsem ilyen pozitív mintákról számol be. Titkok, családi törések, degradáló családi szerepek, fizikai vagy érzelmi bántalmazás és mi egymás nyomorítja az életeket. Ezekkel a sebekkel lépünk be a házasság szövetségébe. Két megrepedt élet kapcsolódik össze. Amennyiben ezt nem vesszük figyelembe, nem teszünk a gyógyulásunkért, akkor a törés aligha elkerülhető.
A megtört szív pedig a keresztény házasságokat sem kíméli. Elég csupán férfiként önvizsgálatot tartani és ránéznünk, hogy milyen érzések kavarognak bennünk, amikor Pálnak ezeket a szavait olvassuk:
„Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője.” (Ef 5,22-23)
A férfi szív áhítozik a tisztelet után. Ezzel szemben gyakran hallom beszélgetőtársaimtól, hogy úgy érzik nem kapnak kellő tiszteletet otthonaikban. Éppen ezért vannak, akik a munkába vagy éppen a szolgálatba menekülnek, ahol valamilyen módon megbecsülésben és tiszteletben részesülnek. Eközben pedig elhanyagolják a családjukat a megfelelő értékelés hiányára hivatkozva. Fel kell ismernünk ennek a gondolkodásnak a megbetegítő igazságát. Rá kell ismernie a férfinak a saját sebzettségére, hiányosságára, mulasztására és bűnére. Hiszen a növekedéshez és a lelki éréshez hozzátartozik a rádöbbenés, hogy ennek az igeszakasznak van folytatása:
„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.” (Ef 5,25-27)
Kedves Férfitársaim! Komoly kérdéseket vet fel számunkra ez az igeszakasz Krisztus földi útjára gondolva. Mielőtt számonkérjük feleségünktől a tiszteletet, nézzünk magunkba és a Szentlélek vezetésével vizsgáljuk, hogy vajon mennyire teszünk eleget ennek az igeszakasznak. Alázattal, lábat mosva, szeretve és szolgálva vezetjük az Istenre figyelésünkből a családunkat? Betöltjük otthonainkban ezt a papi hivatásunkat? Megdöbbentő számomra az evangéliumokat olvasva, hogy mennyire nem kereste Jézus az emberek elismerését. Egyedül az Atyára nézett és tudta, hogy ki Ő és mi a feladata. A tisztelet megkövetelése előtt nekünk is ezt kellene vállalnunk. Így formálódhatunk mi is „jó és hű szolgává” az Istenben való engedelmességben. Ez pedig bizonyosan nem a társunktól kapott tisztelettel kezdődik.
És kedves asszonyok! Tudom, hogy mennyire nehéz megbirkózni a férfi elesettségével. Amikor azt gondolod, hogy neki kellene az erősebbnek, a bölcsebbnek, a körültekintőbbnek lenni és mégsem az. Higgyétek el, hogy a ti engedelmességetek sem a férfi tökéletességével kezdődik. Nem arra kell várnod a tiszteletadásban, amikor a férjed végre hiba nélkül végig visz egy napot, mint egy gép. Szívből adok hálát a feleségemért, aki Istenre nézve megértette ezt. Elképesztő erőt adott, hogy szeretettel támogatott minden körülmények között (még a munkanélküliségben és legelesettebb állapotomban is). Ez többet ér a zsörtölődésnél és a piszkálódásnál. Többet ér a noszogatásnál és a szeretet megvonásánál. Persze mondhatnád, hogy semmi tiszteletre méltó nincs abban az emberben, aki melletted van. Mit tisztelhetnék a férjemben? Megdöbbentőt mondok, Jézus érte is az életét adta. Ez a kegyelem, amellyel fordulhatsz a társad felé még akkor is, ha látod a hibáit, a bukottságát.
Azt hiszem sokkal több házasság lenne sokkal boldogabb, ha a házastársak nem egymás megváltoztatására fordítanák az energiájukat. A legbölcsebb, amit tehetünk, ha saját szívünket tesszük ki a Szentlélek formálódásának. Eközben megláthatjuk annak a valóságát, hogy a társunkat is vihetjük imádságban szerető Atyánk elé, „akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.” (Apcsel 20,32b)