Ki vagyok én?
Tóth Tamás a nevem, 1988-as születésű vagyok és ahogy egész életemben, úgy most is Debrecenben élek feleségemmel és kislányommal.
A hittel gyermekkoromban találkoztam, annak ellenére, hogy nem hívő családban nőtem fel. Mégis elmondhatom, hogy már 4 éves koromban is azt tapasztaltam, hogy Isten szabadító és gyógyító. Ebben az időben egy olyan betegség gyanújával kerültem kórházba, amelynek következtében nem igen élhettem volna meg a 18-at.
Ahogy növekedtem és kapcsolatba kerültem egy helyi gyülekezettel, egyre inkább vonzani kezdett az, amit a kereszténység jelent. Gyermekként gyakran gúnyolódtak rajtam a körülöttem lévők, ezért bőrömön éreztem a megvetettséget. Ezzel szemben, amit a hívők között tapasztaltam egészen más volt. Szeretettel és elfogadással fordultak felém, ami rengeteget jelentett számomra. Ennek ellenére – bár már 15 éves koromtól kezdve szolgáló életet éltem – mégis 18 évesen adtam át a szívem az Úrnak. Felismertem, hogy Jézus nem vet meg, sőt az életét adta értem.

Az eltelt évek alatt megtapasztaltam, hogy Isten többre és többre hív, ha átadom neki a teljes irányítást. Így lehet az, hogy bár marketinggel és kereskedelemmel foglalkoztam, mégis később 3 és fél évig az akkori gyülekezetemben is dolgoztam. Ezzel egyidőben szociális munkás végzetséget is szereztem a Debreceni Egyetemen és most tovább folytatom a tanulmányaimat ugyanitt Mentálhigiéné szakirányú továbbképzésen.
Hívő életemben egyre jobban felfigyeltem arra, hogy a keresztények életében is mennyi törés van, amit még nem dolgoztak fel. Emellett megtapasztaltam, hogy keresztény közösségben is sérülhetünk. Az életem egy pontján pedig éreztem Isten hívását, hogy ezekkel a megtört életekkel kell foglalkoznom. Ennek köszönhető az Útkereső weboldal is.
A Trinity Baptista Gyülekezet tagja vagyok, ahol tanítói szolgálatot is végzek. Ezt azért tartom fontosnak elmondani magamról, mert megkerülhetetlen, hogy mindent megvizsgáljunk. Sőt, erre is bátorítok mindenkit, hogy keresse az igazságot, ami Istennél van! A célom is az, hogy segítsek másokat érett, egészséges és aktív kereszténnyé válni.
Lehet, hogy ma még a fájdalmat, a sérülést, vagy éppen az elakadást látod az életedben, de hiszek abban, hogy Isten utat mutat, gyógyít és vezet a helyreállás útján. Továbbá hiszem, hogy Isten nem csak készíti az utadat, de magukat a gyengeségeidet fogja felhasználni, hogy ragyogd az Ő dicsőségét.
Kívánom, hogy tapasztald meg Isten gazdag áldásait az Ő útján járva!
Ha felvennéd velem a kapcsolatot, akkor írj bátran a következő e-mail címre:
toth.tamas@utkereso.hu