Mi történt a szeretett világunkkal? Tehetnénk fel a kérdést az elmúlt éveket látva. Ugyanis 2020-ig a béke idejét élhettük Magyarországon. Egy jó 30 éven keresztül nyugalomban, kényelemben lehettünk és ebből fakadóan szinte bárki számára könnyedén elérhetővé vált az önmagvalósítás. Olyan jól sikerült belefeledkeznünk ebbe az állapotba, hogy a saját életünket a világ közepének éreztük és úgy gondoltuk, hogy mindent a saját kezünkben tartunk. Ez az állapot arra a felhatalmazásra vezette az embert, hogy bármit megtehet. Ha én vagyok a világ közepe, hogy ne tehetnék meg bármit? Félreértés ne essék, nem a béke és a nyugalom időszakával van a probléma, hanem sokkal inkább azzal, hogy mi hogyan élünk/éltünk vele.
Számomra úgy tűnik, hogy még keresztényként sem találtuk meg a helyes ösvényt ezzen békés időszakban. Oly annyira nem, hogy az önmagunk megtagadása és a kereszthordozás helyett a keresztény önmegvalósításra került a fókusz. Isten dicsősége helyett a magunk életét próbáltuk építeni. Egzisztencia, karrier és menő, látványos szolgálatok. Vajon ezek mindegyikével azért próbálunk élni, hogy Ő váljon láthatóvá rajtunk keresztül? Vagy csupán a kényelmünket és a világot akarjuk megnyerni általa magunknak?
Bárhogy is történt, 2020-ban minden a feje tetejére állt. Nem keresztényeket és keresztényeket is ugyanúgy sújtott a Covid-19 világjárvány. Hazánkban is azt láthattuk, hogy nagy zavart keltett ez a helyzet. Olyan kényelmetlenségekkel kellett szembenéznünk, amelyeket évtizedeken keresztül egyáltalán nem tapasztaltunk. Ma már mindenki pontosan tudja, hogy mit jelent az, hogy orrot és szájat teljesen elfedő maszk, vagy mi a házi karantén és mi az a pfizer vakcina. Ezek a képek szinte beleégtek az agyunkba. Hullám jött hullám után és amikor már azt gondoltuk, hogy végre látjuk ennek a járványnak a végét, akkor egyszer csak hírt kapunk arról, hogy a szomszédban kitört a háború. Oroszország megtámadta Ukrajnát. Félelmetes még leírni is ezt a tényt. Főleg, mert ebben a 3. világháború nem várt képe rémít bennünket. Ha egy ilyen háború kitörhet egy velünk határos országba, akkor miért ne történhetne meg velünk, Magyarországgal is? Mi történik itt? Mégsem a mi életünk van a középpontban?
Nem és kétség se férhet hozzá, hogy soha nem is volt. Úgy érezheted, hogy ez szomorú, sőt lesújtó, mégis nekünk keresztényeknek ez az igazi örömüzenetünk. Hiszen valóban nem az egyén, a teremtett van a középpontban, hanem az a Teremtő Úr, aki alig várja, hogy végre az Ő szentségét tükrözze a népe. Ebben a valódi képmásságban pedig jó eszközeivé válhatunk az emberek gyógyulásában és helyreállásában, sóvá és világosággá lehetünk.
Ezekben a sötét órákban, amikor a szomszédunkban éppen emberek halnak meg egy háborúban, akkor különösen fontos, hogy Isten népe mit mutat fel. Mi a mi vigasztalásunk? Mi a mi reménységünk?
Ukrán és orosz zászló, AK-47, romokban álló épület, tankok, egyenruhák. Csak néhány azok közül a képek közül, amelyek napjaink helyzetét szimbolizálják. Elég csupán egy ilyen képet látnod és rögtön tudod, hogy háború van, amivel együtt jár a kín, fájdalom, szenvedés. Szimbólumok, amik ma sokaknak jelentenek szomorúságot.
Amikor rajtunk keresztényeken is úrrá lesznek ezek a képek és eláraszt a félelem bennünket, akkor fel kell, hogy ragyogjon az életünkben a kereszt szimbóluma.
„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (Pál első levele a korinthusiakhoz 1,18)
Amikor ennek a háborúnak a bizonytalansággal teli képe jár át, akkor arra kérlek, hogy egy pillanatra csendesíts el mindent magad körül, hunyd le a szemed és lelki szemeiddel egyszerűen csak nézz fel a keresztre. Jézus pontosan érti a szenvedés és a halál szörnyű, eltorzult és nem normális képeit. Annyira, hogy pontosan ezekbe a képekbe lépett bele a kereszthalálával. Ezzel pedig végérvényesen összezúzta ezeket a borzalmas és felfoghatatlan képeket. Ezt jelképezi a kereszt szimbóluma. Halált, amiből élet fakad. Krisztus áldozatát, amiből megszületett számunkra a feltámadás reménysége.
Egy ilyen időszakban számunkra, akik Krisztus útját járjuk megkerülhetetlen, hogy felnézzünk erre a jelképre, a keresztre, ami értünk lett „Istennek ereje”. Az apátiából, megdöbbenésből és annak a letörtségéből, hogy nem mi vagyunk a világ középpontjában ez emelhet ki és válhatunk újra aktivá. A keresztre nézve újra megérthetjük, hogy mit tett értünk a Mesterünk, az Urunk, aki szenvedett és szolgált. Ezáltal pedig út nyílt számunkra is, hogy felvegyük a keresztünk és végezzük azt a feladatot, amit kaptunk Istennek ereje által. Ezzel válhatunk énközpontúból Istenközpontúvá, amellyel Isten dicsőséges eszközei leszünk embertásaink javára.
Tehát miközben bújod a híreket és a halál szimbólumai bámulnak rád és próbálnak megbénítani, akkor csendesedj el és hagyd, hogy a Lélek által megszülessen benned a kereszt szimbóluma, amely által Istennek erejével tudod dicsőségesen szolgálni a rád bízottakat.
Ne felejts el imát mondani a békéért és Isten szabadításáért, azokért akik ma is szenvedéssel néznek szembe!