Skip to content
Kezdőlap » Merengő » Gondolatok a szenvedésről

Gondolatok a szenvedésről

Korunk nyugati embere nincs könnyű helyzetben, ha a téma a szenvedés. Egyszerűen nem tudunk szenvedni. Pontosabban nem tudjuk elviselni a szenvedést. Ez nem csoda egy olyan korban, amikor a legapróbb fájdalomra azonnal fájdalomcsillapítót veszünk be és a gondjainkat egy pillanat alatt akarjuk eltüntetni. Minden kellemetlenség elviselhetetlennek tűnik, amely nem rögtön oldódik meg.

Természetesen nem akarok úgy tenni, mintha engem ez nem érintene, mert bizony érint. Ezért volt már korábban is gondolataimban ez a téma. Mégis mikor lehetne aktuálisabb, amikor családi Covid betegség után még szenvedek a köhögéstől és egy újabb vírus is elérte a gyermekünket? A bezártság, a gyengeség, a lelki teher tökéletes táptalaj, hogy erről gondolkodjak. 🙂

Az elmúlt tanévi időszakunkat végig a betegségek jellemezték. Alig volt olyan hét, amikor a háromfős családunkból legalább az egyikünk ne lett volna beteg. Abban reménykedtünk, hogy a nyarunk majd más lesz. Azonban ez nem így lett. Sőt, a koronavírus miatt még a nyarunk egyetlen igazi lelki feltöltődését kínáló programját is ki kellett hagynunk, amit rettentően vártunk. Jól viseltem ezt a helyzetet? Egyáltalán nem. Nem átkozódtam, vagy nem vádoltam Istent. Mégis már-már követeltem, hogy gyógyítson meg. Persze elfogadtam az akaratát, hogy nem mehettünk a gyülekezeti táborunkba, de akkor is újra és újra kiáltottam, mintha ki tudnám erőszakolni a gyógyítást Istenből.

Meglátásom szerint azt a szenvedést különösen nehéz elviselni, aminek nem látjuk a végét. Mikor fogok meggyógyulni? Mikor lesz már gyerekem? Mikor jövök már egyenesbe? Mikor enyhül már a lelki fájdalmam? Mikor fogok már megszabadulni? Meglepő lehet, de ezeket a kérdéseket nem csak a mi korunkban tették fel az emberek. Ha belemélyedünk az ószövetségbe, akkor azt láthatjuk, hogy a hithősök és egész népek szintén így kiáltottak Istenhez a szenvedésben. Mikor lépsz már közbe Istenünk? Meddig hagyod, hogy még kínlódjunk?

Súlyos felismerésre ébredhetünk, amikor nem csak, mint egy történetet olvassuk a Bibliát. Azt láthatjuk ugyanis, hogy a legnagyobb csodákat rengeteg fájdalom előzte meg. Ezeket a küzdelmek pedig gyakran évekig, évtizedekig, vagy akár népek életében akár évszázadokig is tartottak. Izgalmas és motiváló a történeteket egyben elolvasni, de Isten megoldásai mégsem instant megoldások, mint ahogy hinnénk oldalról oldalra lapozva. Nem egyik pillanatról a másikra oldódnak meg a nehézségek. Akkor ez azt jelenti, hogy késik vagy legalábbis késlekedik Isten a szenvedésben? Ha a Jób könyvét és különösen Isten válaszát elolvassuk, akkor azt láthatjuk, hogy aligha. Csupán könnyen elfeledkezünk Isten szuverenitásáról és arról, hogy Ő az, aki tisztán látja a teljes képet.

Nem kérdés, hogy bőrünkön érezzük a világunk bukott voltát. Minden szenvedésünk ebből fakad, hogy elszakadtunk a Teremtőtől. Nélkülözzük az Isten dicsőségét és ez meglátszik testünkön, kapcsolatainkon, munkánkon, gyermeknevelésünkön, vagy éppen gyermektelenségünkön. Szóval minden szenvedésünkön tapasztaljuk Isten hiányát. Viszont ahogyan egyre inkább látjuk kibontakozni Isten nagy történetét és látjuk az evangéliumot és látjuk Jézust, akkor felfedezhetjük, hogy Isten célja, hogy elhozza a szabadulást, elhozza a gyógyulást, elhozza a helyreállást. Ez a mi reménységünk.

„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.” (A Zsoltárok könyve 91,14-16)

Óriási vigasztalás volt számomra ebben a mostani helyzetben ez a zsoltár. A szenvedésünkben Isten nem hátra lépett, nem elfordította a tekintetét, nem elfelejtkezett rólunk, hanem ott van. Ha hozzá kiáltasz, akkor meghallgat és veled lesz a nyomorúságban. A szenvedésedben ott van Isten veled. Ha pedig Jézusra nézel, akkor egészen tisztán láthatod, hogy nem csak ott van, de már elhordozott minden fájdalmadat. Micsoda vigasztalás ez! Jézus ott van a szenvedésedben, amit már elhordozott, hogy kiragadhasson onnan, hogy megszabadulhass minden nyomorúságodtól.

Azért vagyunk türelmetlenek a szenvedésben, mert nem ragadjuk meg a reménységünket. Azt a reménységet, amelyet az evangéliumban már régen magunkhoz ölelhettünk. Hiszen egyetlen egy szenvedéssel töltött napunk sem megy kárba, mert a végső győzelem Istenben van, aki dicsőítésre indít bennünket ezekért a napokért, ezekért a fájdalmakért. Végső soron mindegyes szenvedésünk dicsőítéssé válik már itt a földön, vagy a végső győzelemben mindenképpen, azon a helyen, ahol nem lesz könny és fájdalom. Éppen ezért tekinthetünk nagyszerű példaként Pálra, aki nem csak Istenre néző örömmel élte meg a szenvedéseit, de még dicsekedett is azokkal. (Olvashatod ilyen szemmel is a leveleit.)

Nézz ma te is a szenvedésed mélyére és kiálts Istenhez! Engedd, hogy Ő pedig dicsőítéssé formálja azt a szívedbe már ma, mert végső soron kiragad a szenvedésből és a győzelméből részeltet téged is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük