Skip to content
Kezdőlap » Merengő » Az értelmes élet reménye – 1. rész

Az értelmes élet reménye – 1. rész

Az emberi létünk velejárója, hogy eljön az életünkben az a pont, amikor feltesszük a nagy kérdést: „Miért is vagyunk a világban?”

Emlékszem, amikor a kórházi ágyon feküdtem a 20-as éveimhez közeledve és én is ezt a kérdést forgattam magamban. Annyira feszített a vágy, hogy választ találjak, de egyszerűen azt sem tudtam, hogy hol keressem. Arra gondoltam, hogyha meghalok, akkor teljesen értelmetlen volt az életem. Nem értem el semmi jelentőset. Nem tűntem ki a tömegből. Néhány emberöltő alatt teljesen feledésbe merülök. Totális értelmetlenség az életem! Még a szerelmi életem is csupán hatalmas kudarc volt, amelyre korábban úgy tekintettem, mint a legtökéletesebb megoldás az élet kérdéseire. A lét válaszért kiáltott minden összetörtségemben, minden csalódásomban, minden fájdalmamban, minden kilátástalanságomban.

Így most visszatekintve is megrendítő számomra, hogy ennyire fiatalon milyen mély gyötrelmek voltak a lelkemben. Csupán annyit szerettem volna, hogy valaki feltétel nélkül szeressen engem. Ezért tűnt úgy számomra, hogy a párkapcsolat lehet a valódi megoldás. Végül azonban meg kellett látnom, hogy nem csak én vagyok összetörve, hanem a többi ember is, akiktől a megoldást vártam.

Akkor mégis mi értelme az életnek? Hogyan élhetnek egy értelmes életet?

Elég sűrűn jártam istentiszteletre már tizenéves korom elejétől. Mégis – bármilyen megdöbbentő – semmilyen kapcsolatom nem volt Istennel és nem léptem valódi kapcsolatba keresztényekkel sem. Nem gondoltam, hogy ez bármi befolyással lehetne az életemre. Ennek ellenére, amikor a kórházból kikerültem és hamarosan egy keresztény ifjúsági alkalmon találtam magam, akkor fény gyúlt a szívemben. Elkezdtem megérteni, hogy valaki úgy szeretett engem, hogy az életét adta azért, hogy felragyogtassa előttem az értelmes élet reményét.

Ekkor még nem sok mindent tudtam Jézusról, de tudtam, hogy Ő az az út, akiben soha nem fogok csalódni és ez így is lett. Annyira, de annyira keveset tudtam Istenről, hogy még az utam elején csupán szégyent éreztem magamban és azt, hogy mennyire bűnös vagyok. Ez az érzés pedig nem hagyta, hogy megéljem a Krisztusban járás örömét. Sőt, nem tudtam ebben az állapotomban megélni Isten hatalmas erejét sem az életemben. Mindent a kezemben próbáltam tartani. Milyen önbecsapás ez! Hiszen azért rohantam Istenhez, mert felismertem, hogy magamtól képtelen vagyok bármire is. Mégis a szégyenérzetből és a bocsánat elfogadásának hiányából visszatértem ehhez az értelmetlen úthoz. Bár a szándékom jó volt, hiszen Isten útján akartam járni, csak nem az Ő erejéből, hanem a sajátomból.

Sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsem, mit jelent elveszteni az életemet Jézusért és mit jelent Isten formálására bízni magam.

„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.” (Máté evangéliuma 16,24-27)

Mi értelme az életnek?

Jézus azt mondja, hogy akkor van értelme az életünknek, ha elvesztjük azt. Micsoda zavaros kép! Be kell valljam, hogy annak idején én sem értettem meg igazán ezt az igerészt. Úgy értelmeztem, mint egy teljes és végtelenül szomorú önfeladás, önmegtagadás és önsanyargatás. Ebből fakad az a téves keresztény reakció (amivel én is életem), hogy elkezdjük a magunk kezébe venni a megváltásunkat, a helyreállásunkat, a krisztuskövetésünket. Pedig csupán meg kellene hallanunk, amit Jézus mondd, hiszen „mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?”

Amikor ezt felismertem, akkor már sokkal jobban fel tudtam fogni, hogy mit is jelent az, hogy igen el kell vesztenem az életemet, de nem a vak ürességért, hanem Jézusért. Jézus pedig valóságosan be akar lépni a te életedbe is. Jézus nem csak szemlélője a történetednek, hanem tevékeny részese annak, hogy azzá válj, akiben gyönyörködik Isten.

Tehát mi értelme az életnek?

Fiatalkoromban – amikor még nem ismertem Istent – azt mondtam volna, hogy szerelem, család, munka. Azonban bármennyire is fájdalmas ezek egyszer így vagy úgy, de elmúlnak. Minden, amit értéknek és haszonnak gondolunk ebben a világban egyszer az enyészeté lesz. Ezzel a nagyfokú értelmetlenség érzettel szemben Jézus azt mondja, hogy „eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.”

Eljön az óra, amikor minden értelmet nyer ebben az értelmetlennek tűnő életben. Egyszer vége lesz a világnak és Jézus igazságot tesz. Ennek pedig óriási jelentősége van, hiszen túlmutat a földi életünk keretein. Ezt nyújtja önmagában Jézus, aki azért halt meg érted, hogy felragyogjon számodra is az értelmes élet reménye. Sőt, ezen az úton sokkal többet ad. Hiszen a vele való járásban azt szeretné, hogy te a legjobban tudd használni minden képességed, ajándékodat. Ezzel pedig már a földi élet értelmét is megadja neked. Erről viszont bővebben majd a következő Merengőben olvashatsz.

Rohanj ma Jézushoz és öleld magadhoz azt, aki nagyon szeret téged és értelmet akar adni az életednek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.