Skip to content
Kezdőlap » Merengő » 9. HÉT – A TELJES BIZALOM

9. HÉT – A TELJES BIZALOM

Fókusz gondolat: Miért lehet igazán megbízni Istenben? Keresd a választ az igében!

Elmélkedő: Milyen körülmény lenne az, amikor leginkább nehezedre esne bízni Istenben? Miért lenne ez hamis gondolat?

Javaslat a napi imádságokhoz: Imádkozz, hogy képes legyél a gyümölcstermésre és ne legyen olyan helyzet az életedben, amikor elveszted az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalmat!

Ajánlott bibliai olvasmány (hétfő-péntek):
A példabeszédek könyve 16
Dániel próféta könyve 3
Jeremiás siralmai 3
A Zsoltárok könyve 56
János evangéliuma 11

Ne felejtkezz el a szombati elcsendesedésről! (Részletek a Hogyan olvasd? résznél a Mélyebbre oldalán.)

Vasárnap – Elmélyítő

Keresztény életünk folyamán olyan jól megtanuljuk, hogy hogyan kellene megfelelően élnünk. Megtanuljuk, hogy a napi életritmusunkba hogyan építsük be a napi elcsendesedést, amitől kiegyensúlyozott lehet a hitéletünk. Minden olyan szép, olyan nyugodt, igazán elégedettek lehetünk. Kár, hogy az életet nem tájékoztatták arról, hogy ne szóljon bele ebbe a csodaszép, ideális állapotunkba. Az utunk során mégis történnek olyan események, amik kizökkentenek a „normális” kerékvágásból. Egy-egy váratlan esemény, egy-egy nehezebb időszak hamar oda juttat bennünket, hogy nehezen találjuk meg a békességünket és még az ellenség által is könnyen támadhatóvá válunk.

„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lukács evangéliuma 10,38-42)

Mária és Márta esete szépen szemlélteti a fent említett esetet. Vannak olyan helyzetek az életben, amikor egyszerűen olyan állapotba kerülünk, hogy úgy érezzük felőröl az élet. Azonban ezek a helyzetek nem csak akkor jöhetnek el, amikor önfejűen megyünk előre, hanem Isten is adhat elénk ilyen időszakot, amelyben valami rendkívül lényegesre szeretne megtanítani. Az életem folyamán több ilyen időszak volt, de ezek közül egy igazán mély megtapasztalást szeretnék elmesélni.

Minden azzal kezdődött, hogy harminc éves lettem. Azaz pontosabban három nappal előtte, amikor megtudtam, hogy apa leszek. Olyan öröm volt a szívemben, amilyen még soha. Azt gondoltam, hogy bármit is tervez a feleségem a harmincadik szülinapomra az igazi ajándékot már megkaptuk Istentől a kicsi gyermek személyében. Csodálatos napok, hetek voltak, amikor rengeteg kedvességet, szeretetet kaptam barátoktól, rokonoktól, ismerősöktől és persze Istentől. Ezekben a napokban nem tudtam még, hogy mi vár rám a következő hónapokban. Azaz részben sejtettem, csak nem gondoltam, hogy Isten hogyan fog ebben közelebb húzni magához.

A munka mellett levelezősön végeztem a főiskolát, amelynek az addigi két év legkeményebb vizsgaidőszaka várt rám. Annyit kellett tanulnom, hogy azt vettem észre, hogy elfogyott a szabadidőm. Nem találkoztam emberekkel, nem mentem el semmilyen extra lelki alkalomra, nem töltöttem igazi, minőségi időt Istennel. Persze reggelente megvoltak a napi elcsendesedéseim, de ezeket úgy éreztem, egyre erőtlenebbek, én pedig egyre csak fáradságnak látom az egészet.

Ezen időszak alatt a munkahelyemen is elérkezett az ott töltött időszakom legjelentősebb projektjének a záró szakasza. Számtalan imádságot mondtunk el az egyik lelkész testvéremmel azért, hogy Isten vezessen minket ebben a csodálatos munkában. Egy imaszobát álmodtunk meg a legnagyobb és legismertebb helyi templomban, amelynek a turisták megszólítása volt a célja. Isten erővel segített és vezetett ebben a tervben minket, de számomra az igazi nagyságát és az igazi segítségét a kivitelezés időszakában mutatta meg. Enélkül is rettentően leterheltnek éreztem magam, de ezzel a projekttel még több teher szakadt rám. Főleg annak tudatában, hogy a lelkész barátom egészségügyi okok miatt a kivitelezésből szinte teljesen kiesett. Így az átadó előtti két hétben már pattanásig feszültem. Eljött számomra is az a nyugtalanító időszak, ami kizökkent a boldog kerékvágásból. Ráadásul ebben az időszakban kellett felkészülnöm az egész képzés második legnehezebb vizsgájára. Mondhatni remek párosítás.

Rengeteg időt töltöttem munkaidőn túl a templom ötödik emeletén található kis szobában. Amikor hazajutottam, akkor tanultam, vagy éppen otthon foglalkoztam az imaszobával, hogy időben elkészüljön. Az utolsó héten volt olyan, hogy szinte egész éjszaka nem aludtam vagy éppen kora hajnalban keltem, hogy egy-egy feladatot elvégezzek. A fizikai erőm végső határához közeledtem. Kiborultam. Nem csak azért, mert féltem, hogy nem lesz kész időre a projektünk és megbukok a vizsgán. Inkább azért, mert úgy éreztem nem bízok Istenben, sőt ami még rosszabb, hogy elkezdett bosszantani Jézus keresztje és nem értettem, hogy miért beszélünk ennyit erről. Azt hiszem itt térhetünk vissza Mártához.

Jézusnak vajon az volt a baja Mártával, hogy neki akart szolgálni? Ha például arra az asszonyra gondolunk, aki megkente olajjal, akkor azt mondhatjuk, hogy aligha. Soha nem az a baj, ha valamit szeretnénk tenni Isten dicsőségére, sőt ez teljességgel helyén való. Az már inkább probléma, ha a szolgálat nagyobbá, fontosabbá válik Jézusnál. Ha sok mindenért aggódunk és nyugtalankodunk, mint Márta, akkor bizony valami nincs rendben. Jézus lábánál viszont mindig olyan békességben lehetünk, mint Mária. Nem kell aggódnunk, nem kell félnünk, hiszen ez az az egy, ami mindenre elég.

Ennek az elfelejtéséből adódott az, hogy úgy éreztem összeroppantam. Ennek az elfelejtése bénított meg és nyitotta meg a szívem a félelemre. Ennek az elfelejtése vette el a bizalmamat Istenben. Ezután, amikor ott voltam testileg gyengén, összetörve, amikor nem tudtam, hogy hogyan lesz kész minden, Isten szelíden magához ölelt és mindenben megsegített. Küldött segítőket, küldött kreatív és szorgos kezeket, akik segítettek befejezni a munkálatokat. Az utolsó nap, amikor még 16 órát kellett megfeszülve dolgozni azért, hogy kész legyen az imaszoba, örömöt adott a szívembe Isten. Megéreztem azt a nyugalmat és azt a békességet, amit csak a belé vetett teljes bizalom tud adni. Tudtam, hogy jót tervezett és tudtam, hogy az lesz, amit Ő akar. Így el tudtam engedni az aggódásom, a nyugtalanságom. Végül azt tapasztalhattuk meg, hogy valóban csodával ajándékozott meg mind az imaszobában, mind a vizsgán. Örültem, mert valóban Neki adhattam dicsőséget mindkettőért, mert a saját erőm kevés lett volna az egyikre is, nem hogy mind a kettőre.

A legrövidebben talán a következő igékben foglalhatjuk össze ezt:

„Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok! Mert ilyesmikért a világ pogányai törik magukat, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Lukács evangéliuma 12,29-31)

Tegyél le most te is minden rád nehezedő terhet és engedd, hogy Isten erősítse meg a bizalmadat! Imádkozz azért, hogy el tudj engedni minden nyugtalanságot, minden aggódást és valóban Istenben legyen teljes bizalmad! Ugye mennyivel jobb így?

Gondold át mire tanított ezen a héten Isten és beszélgess vele imádságban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük