Fókusz gondolat: Próbáld megfogalmazni az ige által, hogy Isten hogyan segít nekünk felvenni a harcot a félelmeinkkel szemben!
Elmélkedő: Milyen kísértésektől félsz a legjobban, hogy elköveted?
Javaslat a napi imádságokhoz: Kérj bátorságot Istentől, hogy az Ő lelke által szembe tudj szállni a kísértő támadásaival és ne félj tőle!
Ajánlott bibliai olvasmány (hétfő-péntek):
Mózes első könyve 4
Péter első levele 5
Pál első levele a korinthusiakhoz 10
Pál levele a rómaiakhoz 7
A királyok második könyve 6Ne felejtkezz el a szombati elcsendesedésről! (Részletek a Hogyan olvasd? résznél a Mélyebbre oldalán.)
Vasárnap – Elmélyítő
Az első részben főleg a látható félelmekről volt szó. Félelem emberektől, állatoktól, tárgyaktól, vagy éppen helyzetektől. Felismerhettük, hogy ezen félelmeink akár odáig is vezethetnek, hogy az evangélium hirdetésének a gátlóivá válnak. Azonban ezeknél egy még mélyebb szintje a félelemnek a keresztény emberek életében a kísértésektől való félelem. Azaz, hogy félünk attól, hogy egy bizonyos kísértésben elbukunk.
A kísértéseknek igen jelentős tárháza leselkedik a hitben járókra. Senki sem mentesül ebben a földi életben a kísértések alól. Lehet, hogy te attól tartasz, hogy véletlenül káromkodsz mások előtt, vagy éppen erőszakosan viselkedsz. Viszont meglátásom szerint a kísértések leggyakoribb formái a keresztények életében az anyagiak mellett a csüggedés kísértése, illetve a szexuális kísértések. A kérdés elsődlegesen az, hogy mit kezdünk az ezektől való félelmünkkel.
„Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon (egyéb fordítások szerint: ügyelni, fölfigyel valamire, óvakodik valamitől), hogy el ne essék!” (Pál első levele a korinthusiakhoz 10,12)
Bár a Bibliában is olvashatjuk, hogy Isten óvatosságra int bennünket a kísértésekkel szemben, azonban kiemelném azt a szót az igéből, hogy „vigyázzon”. Tehát nem a félelemre lettünk felszólítva, hanem arra, hogy ne legyünk elbizakodottak, hanem minden helyzetben felkészültek legyünk a támadásokkal szemben.
Miért jelent mégis komoly problémát, ha félünk a kísértésektől? Mert ezzel magot vetünk. Hiszen félni valamitől, azt jelenti, hogy valószínűnek tartjuk, hogy az bekövetkezik és ez a folyamat tőlünk teljesen független. Ha félünk egy kísértéstől, azt azért tesszük, mert azt gyanítjuk, hogy valóban el fogunk bukni és mindössze az idő és a hogyan a kérdés. Itt fontos visszatérni a félni és a vigyázni szó közötti különbségre. Pál levelében szereplő ige egy tudatos cselekedet, hiszen az ember kezébe vesz valamit, uralkodik valamin, vagy valami felett. Ezzel szemben a félelem inkább egy hatás, ami az emberen uralkodik. Tehát a kísértéstől való félelemmel elkezdjük kitenni magunkat a kísértésnek. Mit tehetünk akkor? Lássuk meg a valódi ellenséget! Pál a következőket írja a római levélben:
„Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.” (Pál levele a rómaiakhoz 7,14-25)
Egy dolgot nagyon gyorsan le is szögeznék a részlettel kapcsolatban. Itt Pál nem felmentést ad a bűnökre, hogy nyugodtan vétkezzünk, úgysincs hatalmunk a testünk felett. Hanem megmutatja a problémának a gyökerét. Az első részben már beszéltünk arról, hogy a félelemnek mindig van egy kiindulópontja. A kísértéseknél egészen a kezdetekig vissza kell menni. A bűn megjelenése keltette életre az emberben ezt a félelmet a kísértés iránt. Hiszen a kísértés nem más, mint a bűnre való vágyakozás.
Akkor micsoda, vagy kicsoda az ellenség, akivel meg kell küzdenünk ebben a harcban? Azzal kell szembe szállnunk, aki a bűnre hív. Azzal, aki az első emberpárt is megkísértette. Az előző részben is már említett ige most válik igazán aktuálissá:
„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Pál levele az efezusiakkoz 6,12)
Tudnunk kell, hogy egy csatát csak akkor nyerhetünk meg, ha ismerjük az ellenséget. Jelen esetben pedig fontos felismernünk, hogy aki ellen harcolunk az nem maga a kísértés, hanem az, aki a kísértésre hív. Tehát lelki csatában állunk a sötétség világának uraival szemben. Ennek ellenére mielőtt nagyon megijednénk fel kell ismernünk, hogy ebben a csatában nem vagyunk magunkra hagyva. Velünk harcol Jézus, aki már legyőzte a gonoszság lelkeit és győzelmet hoz a mi életünkben is. A kísértésekkel kapcsolatban pedig egy igen bátorító ígéretet is kapunk:
„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (Pál első levele a korinthusiakhoz 10,13)
A kísértésektől így egyáltalán nem félni kell, hanem vigyázni és felkészültnek lenni. Ha felismerjük az ellenséget, akkor pedig szólítsuk fel, hogy Jézus nevében meneküljön, mert csak vereségre van esélye, hiszen a Győztes Király van velünk.
Gondold át mire tanított ezen a héten Isten és beszélgess vele imádságban!