Fókusz gondolat: Miért lehet öröme egy bűnbánó embernek? Lehet-e nevetnie az Istennel járóknak? Miért nem válik gyakran nyilvánvalóvá a környezetünk számára, hogy Isten követei vagyunk? Ezek a kérdések legyenek a szívedben az egész hét folyamán.
Elmélkedő: Milyennek kellene lennie egy keresztény embernek az ige szerint?
Javaslat a napi imádságokhoz: Imádkozz azért, hogy a gyülekezetedben sóval fűszerezett emberek legyenek, akik egész lényükkel tudják hirdetni, hogy Isten jó, Isten kegyelmes!
Ajánlott bibliai olvasmány (hétfő-péntek):
A Zsoltárok könyve 32
Sámuel második könyve 6
Ézsaiás próféta könyve 61
János evangéliuma 15
Péter első levele 4Ne felejtkezz el a szombati elcsendesedésről! (Részletek a Hogyan olvasd? résznél a Mélyebbre oldalán.)
Vasárnap – Elmélyítő
Aki ismer az tudja, hogy nem vetem meg a humort. Nem mondanám magam mesteri viccmesélőnek, sőt bevallhatom, hogy ezzel a tudománnyal szinte egyáltalán nem rendelkezem. Ennek ellenére van, hogy megpróbálkozom egy vicc elmondásával, még abban az esetben is, ha nem pontosan emlékszem a humoros történet csattanójára. Nem meglepő módon, ez gyakorta nem vezet a várt sikerre. Ami viszont sokkal jobban megy, hogy bizonyos helyzetekben egy-egy megjegyzéssel mosolyt tudok csalni a körülöttem lévők arcára. Ha ez sem válik be, akkor azon kezdenek el nevetni az emberek, ahogy a saját „nagyszerű” poénomon kacagok.
Fura dolog keresztényként a humorról írni, mégis rendkívül fontosnak tartom. Hogy miért? Mert lényegesen kevesebb szó esik róla, mint amennyit megérdemelne. A „kívülállók” még mindig sokszor az unalmas, fásult, elavult és merev szavakkal jellemzik a keresztény embereket és magukat az alkalmakainkat is. Lássuk be ez a kép nem véletlenül népszerű az emberek fejében. Vasárnap reggel a fekete ruhába öltözöttek megrohamozzák a többszáz éves épületet, amiben még annál is régebbi énekeket énekelnek a meglehetősen rugalmatlan liturgiában. Annak ellenére, hogy egyre több olyan gyülekezet van, ami kezdi levetni magáról ezeket a hagyományokat, még most sem látja máshogy a világ a világosság fiait. Pedig mintha egészen mást mondani erről az ige:
„Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Pál levele a rómaiakhoz 8,19)
Talán tévedett az ige? Talán még sem vágyik a világ ezekre a fiakra, azaz ránk? Máté evangéliumában pedig maga Jézus is sóként beszél az őt követőkről. Talán egy kicsit megízetlenültek volna a mai gyülekezetek? Vagy maga az evangélium szenvedett volna csorbát? Egy kétezer éves hír az már nem is hír valójában? Sőt, nem csak, hogy nem hír, de főleg nem örömteli?
„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (A zsidókhoz írt levél 13,8)
Jézus megváltó munkája továbbra is a legfontosabb, életet átformáló hír, ami az egész világon létezik. Ennek a jelentősége és ereje egyáltalán nem csökkent. Az evangélium ereje továbbra is kirobbanó erővel szakítja le az emberekről a láncokat. Az evangélium ereje továbbra is újjá tud tenni függőket, meg tud gyógyítani betegeket és meg tud bocsájtani bűnöket. Az evangélium ereje nem kopott semmit kétezer év alatt. Azonban mi, a világosság fiai szürkébbek és ízetlenebbek lettünk.
„Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek.” (A prédikátor könyve 3,4)
Talán időközben a sok hitvitában, teológiában, liturgia építésben, rendszerek alkotásában elvesztettük a legnagyobb örömhír örömét. Egy úrvacsorás alkalom után nem csoda, hogy megkérdezte egy idegen országból érkezett vendég a szomorú, fásult tekinteteket látva: „Ti nem tudtátok, hogy Jézus feltámadt?” Pedig nincs más, amitől hatalmasabb örömünk lehetne. Ebben a kegyelmi időben élve nyugodtan mondhatnánk, hogy megvan az ideje a nevetésnek és mégsem az öröm sugárzik rólunk. Pedig Jézus arra bátorít bennünket, hogy még a böjtölés se látszódjon rajtunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincs meg az ideje a sírásnak, hanem azt, hogy sokkal inkább van reménységünk, aminek örülhetünk. Máskülönben, hogy adhatnánk át az evangéliumot öröm nélkül?
„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” (A példabeszédek könyve 17,22)
A vidámság egyik legjobb eszköze lehet a humor. Egy idejében elmondott vicc, vagy szójáték falakat rombolhat le emberek között. Nem kell alpárinak, vagy rosszindulatúnak, vagy éppen gúnyolódónak lenni, mégis ilyen formán is megfűszerezhetjük valódi örömmel a beszédünket, a tetteinket, az egész életünket. Ha azt látná rajtunk a világ, hogy teljes az örömünk Krisztusban, akkor valódi sóvárgás lenne látható rajtuk. Higgyétek el, hogy ezt az örömöt igazán megélő embereknek az örömére csakugyan vágynak a még nem Krisztusban járók.
Arra bátorítalak, hogy ha jó történet mesélő vagy, akkor bátran merj vicceket mesélni! Ha jó vagy a helyzetkomikumban, akkor ezt a képességedet használd, hogy közelebb kerülj másokhoz! Ha más módon tudsz megnevettetni másokat, akkor tedd azt! A nevetés vonzó az emberek számára. Mi pedig, mint Krisztus harcosai nem csak egy jó megmosolyogtató sztorival tudjuk gazdagítani a körülöttünk lévők életét, hanem a valódi örömhírrel. Ugyanakkor nélkülözhetetlen, hogy hitelesen éljük meg ezt az örömöt, ez csorduljon túl rajtunk.
Nem tudom milyen közösséghez tartozol, de azt tudom, hogy Jézus örömhíre a te életedben is felragyoghat. Bármilyen gyülekezetnek vagy a tagja, vállald fel ezt az örömöt! Vállald fel a gyülekezetedben, a családodban és azok között is, akiknek hirdeted ezt az életet átformáló, csodás hírt!
Gondold át mire tanított ezen a héten Isten és beszélgess vele imádság!