Fókusz gondolat: A szenvedés és a boldogságkeresés útja gyakran szorosan összefonódik. Az ige alapján hogyan lehet eljutni a szenvedés árán a valóságos boldogsághoz?
Elmélkedő: Volt már olyan az életedben, amikor érezhetően rád helyezte Isten a kezét annak érdekében, hogy formáljon? Milyen érzés volt?
Javaslat a napi imádságokhoz: Isten életünkbe való beavatkozásai gyakran fájdalmasak. Mégis kérd ezen a héten, hogy tisztítsa meg az életedet, hogy aztán megtapasztalhasd a gyógyító szeretetét!
Ajánlott bibliai olvasmány (hétfő-péntek):
A Zsoltárok könyve 42
A Zsoltárok könyve 34
Máté evangéliuma 12
Máté evangéliuma 13
Máté evangéliuma 5Ne felejtkezz el a szombati elcsendesedésről! (Részletek a Hogyan olvasd? résznél a Mélyebbre oldalán.)
Vasárnap – Elmélyítő
Gyerekkoromban – akárcsak minden gyermek – én is rengetegszer lehorzsoltam a térdem, a könyököm és még ki tudja mit. Azonban, ami a sérüléseknél rosszabb volt az a seb kitisztítása. Először vízzel kell kimosni a sérült részt, aztán rátenni sebfertőtlenítőt, ami miatt jobban fáj a seb – legalábbis csíp –, mint maga a sérülés keletkezésekor. Emlékszem, amikor beleléptem egyszer egy szegbe, amely áttörte a gyenge vászoncipőmet. Nem meglepő módon a sürgősségin kötöttem ki. Ott injekciót kaptam, majd alaposan kitisztították a sebet, amely számomra olyan volt, mintha kivagdaltak volna darabokat a húsomból. Elképesztően fájt, mégis szükség volt rá, hogy a seb ne fertőződjön el, hanem teljesen meg tudjon gyógyulni. Bármennyire rosszul hangzik, a lelki sebeinknél is be kell járni ugyanezt az utat.
Vannak olyan sebeink, amelyeket már-már egészen megszokunk. Megtanulunk a sebbel együtt élni és gyakorta úgy tűnik, hogy annyira hozzánk nőtt, hogy meg se akarunk válni tőle, identitásunk részévé vált. A sebzettségünk mégis valamilyen módon felszínre fog kerülni.
Amikor magamon felismertem a sebeket, akkor Isten azonnal rávilágított, hogy azok a haragomban nyilvánulnak meg leginkább. Haragszom a körülöttem lévő keresztény testvéreimre, hogy miért nem viselkednek érettebben, miért nem mutatnak jobb példát. Haragudtam a közösségemre, hogy miért nem ad jobb lehetőséget arra, hogy lelkileg fejlődjek. Haragudtam magamra, mert meglehetősen utáltam haragudni. Főleg akkor volt riasztó, amikor a Bibliában olyan részekhez hasonlóval találkoztam, mint ez:
„Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Ne ölj! Mert aki öl, megérdemli az ítéletet.” Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” (Máté evangéliuma 5,20-22)
Azon a hétvégén, amikor erre a haragomra ráismertem azonnal tudtam, hogy Isten elé kell vinnem. Mint már múlt héten említettem nem volt semmi olyan kérdés bennem, amit erre a bizonyos hitmélyítő hétvégére vinni tudtam, csak bíztam abban, hogy Isten mutat valamit és így is lett. Rámutatott arra, hogy bármennyire is törekszem arra, hogy a kezében jó eszköz legyek, nem sikerül, sőt inkább a harag gyűlik bennem. Ezzel a haraggal pedig ingerlem magam és másokat is. A keresztény testvéreimet pedig elvonom ezzel a haraggal a szeretettől, amellyel meg kellene közelítenünk egymást. Rámutatott Isten arra, hogy mennyire bűnös vagyok és távol állok attól az úttól, amelyen járnom kellene, amelyet eltervezett a számomra. Ennek ellenére vágytam Isten jelenlétében maradni, vágytam arra, hogy Ő gyógyítson meg abból a bűnből, amelyből én nem találom a kiutat.
„Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (A Zsoltárok könyve 34,18-19)
Olyan csodálatosan fejezi ki a zsoltáríró azt az érzést, amelyet az Isten közelsége jelent. Ahogy ebben a közelségben megálltam éreztem, hogy szeretettel közeledik felém, annak ellenére, hogy egyértelműen tudtomra adta, hogy nem örül a bennem lévő bűnnek, a bennem lévő haragnak. Mégis azt éreztem, hogy szeretettel érintett meg és rámutatott arra, hogy egy seb éktelenkedik a szívemen.
Néhány évvel korábban az akkori gyülekezeti közösségem egy komoly traumán ment keresztül az egyik lelkivezető életébe lejátszódó krízis miatt. Történetesen ennek a lelkivezetőnek a kezei alatt kezdett bontakozni gyermekded hitem. Nem mellesleg nem csak lelkivezetőmnek, de közeli barátomnak is tartottam. Szerettem vele megosztani az életem és szerettem, amikor ő is mesélt az életéről, megpróbáltatásairól és örömeiről. Amikor ez a krízis végbement, néhány közeli testvérrel azon igyekeztünk, hogy segítsünk helyreállítani a kialakult helyzetet. Böjtöltünk, imádkoztunk és próbáltunk mindent megtenni annak érdekébe, hogy pozitív irányt vegyen a történet, de a törést mégsem tudtuk megállítani. Sok-sok miértre kerestük a választ ezzel a kis imádkozó csapattal, de úgy éreztük, hogy magunkra maradtunk és elnémult a gyülekezetünk.
A személyes életemben úgy gondoltam, hogy nem történt olyan jelentős változás az események hatására, mint amire az elején számítottam volna. Elveszettem ugyan a lelkivezetőmet, egy barátomat, de nem éreztem, hogy annyira megviselt volna a történet. Sőt, úgy éreztem sok mindenben megerősödtem és a hitem is megújulás felé indult el. Az agyammal teljesen azt hitettem el, hogy megbocsátottam a történteket, nincs bennem harag és ezt teljesen őszintén így gondoltam. Félelmetes volt, amikor felismertette velem Isten a történtek és a bűnöm közötti összefüggést. Még, hogy nincs bennem harag? Akkor mégis mi az a harag, ami annyiszor ellepi a szívem a gyülekezet vezetői és sok más testvérem iránt? A sebzettségem legmélyére hatolt Isten. Megmutatta bűnöm forrását. Megmutatta nekem, hogy soha nem bocsátottam meg szívből a barátomnak, soha nem vittem Isten elé igazán ezt a haragomat. Akkor csendben, magamban, a könnyeimmel küszködve átadtam a haragomat Istennek és szívből kimondtam a megbocsátás szavait. Fájdalmas volt ez a kisebbfajta műtét, amit végrehajtott rajtam a Mennyei Doktor, de tökéletes beavatkozás volt.
Tudom nem könnyű felismerni a sebzettséget, de a seb feltárása még ennél is fájdalmasabb. Ha ezen az úton jársz mindenképpen fordulj számodra hiteles, megértő, szeretetteljes testvéredhez, akivel megoszthatod ezt a fájdalmad! Imádkozzatok együtt és könyörögjetek azért, hogy Isten mutassa meg a sebzettség pontos okát és a gyógyulás útját!
Gondold át mire tanított ezen a héten Isten és beszélgess vele imádság!